Avatar FRPG -Felmérés & Érdeklődés

Egy utolsó próbálkozás.

Elgondolkodtam valamin. Mi lenne ha itt létesítenék egy FRPG játékteret????? Várom mindenki véleményét, észrevételeit, ötleteit, és ha engedélyt kapok rá, nekiállok megcsinálni.

Mint ahogy azt a LoA frpg játékosai tudják, a fórumomon nem zajlik az élet, ezért kitaláltam valamit az itt lévők számára. Levezetek 1 azaz Egy kalandot az itt lévők részére, és eldönthetik érdekli-e őket vagy sem. Persze ez attól is függ van-e rá érdeklődés.

Rég írtam már ide, és szerintem itt az ideje hogy tegyek valamit hogy megtörjem a csendet. Kirakom a legelső kaland szövegét ide a fórumra, remélve hogy kedvet kaptok a játékhoz:D


A hősünk ,Kida (Nevére kattintva láthatjátok az adatlapját) mocsári vízidomár törzs lány kalandja ez, akit Jill "alakít", Az admin aki értékel nem más mint Azula, akit Elementalist "alakít".

Kérdésekkel keressetek bátram, és jó olvasást a sztoríhoz:D




Omashuban sikerült lealkudnom egy vízidomár tekercset, és elég jó áron megvennem. Igaz, hogy nem eredeti, csak egy olcsó másolat, de a lényeg benne van, és csak ez számít. Persze, először rendesen megnyújtottam az izmaimat, mert annyit azért sikerült Apámnak a fejembe vernie, hogy a nyújtások igen hasznosak tudnak lenni. Utoljára a mocsárban melegítettem így be, és rá is kellett jönnöm, hogy rendesen elszoktak tőle az ízületeim, de egy negyed órás nyújtás után ismét úgy ment a spárga, mint annak előtte. Még jó, hogy az erdő kellős közepén voltam, a szellemek háta mögött, mert néhány férfiember tutira megnézett volna magának. Nem felvágásból mondom, de nem vagyok egy ronda csaj…
- Na, akkor kezdjünk neki – mondtam csak úgy magamnak, bíztatásképp, mert azért mégis csak vizet akartam idomítani, és nem erre neveltek eddigi hosszú életem során. Á, dehogy…
Elővettem a vizes kulacsomat, és a tartalmát kiöntöttem a földre. Remek, lett egy kisebbfajta tócsám.
Na, nézzük ezt a papírost! Aszongya…
Alapállás.
Eddig megy. Király vagyok.
Egy lágy csuklómozdulatot intéztem az ég felé, pontosan úgy, ahogy a képen rajta van, és láss csodát!
Megremegett a víz felszíne. Remek… Micsoda eredmény! Ennyit sikerült elérnem.
Megpróbáltam még egyszer, és mégy egyszer, de semmi. A fenébe, ki a nyavalya találta ki azt, hogy én vízidomár vagyok? Én kérem szépen csak alkalomadtán vagyok idomár, és ez az alkalom csak évente egyszer jön el. Egyébként pedig csak simán egy néha pofátlan, de alapjáraton kedves íjász lány vagyok. Semmi idomárság.
Most már aztán tényleg meg voltam győződve arról, hogy apám, aki önkezűleg mesternek címerezte magát, valójában sültbolond volt, mert, hogy nem volt vízidomár tanár, az is biztos. Félreértés ne essék, szeretem én az apámat, csak… csak? Ugyan, mit áltatom magam? Rég a magam ura vagyok, nyugodtan bevallhatom, hogy nem épp a türelméről volt híres, és sosem volt köztünk olyan igazi apa-lánya kapcsolat. Az edzésünk is annyiból állt, hogy megmutatta, mit kell tennem, és ha elsőre nem sikerült, akkor már a plafonon volt. Vagyis a nagy Fa egyik marha magas ágán. Merthogy rendes házak nem igazán voltak a törzsemben, csak cuki kis vityillók, amiben jó, ha aludni tudott az ember. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy ilyen ösztönzés mellett szerintem nem is csoda, ha még a kedvemet is elvette a vízidomítástól.
Na, de ebből sem fog megélni a káposztás ember, úgyhogy megpróbáltam még egyszer. Gyakorlat teszi a mester!
Csuklómozdulat után kiléptem a bal lábammal, ráhelyeztem a testsúlyom, lábujjhegyre álltam, és…..
Igen! Felemeltem a vizet! Az áttetsző, vékony oszlop a derekamig felért, és úgy imbolygott, mint egy megbabonázott kígyó. Lehunytam a szemem, és szinte éreztem a víz minden egyes atomját, szinte eggyé váltak a gondolataimmal. Olyan volt, mintha egy hozzám tartozó energia lenne, ami éppenséggel a testemen kívül van. Mintha mentálisan szólt volna hozzám. Bár nyújtózkodott felém, nem ért el, de éreztük egymást, és várta a parancsaimat. Várta, hogy idomítsam.
Nem ettől a csodálatos felfedezéstől pattantak ki, és tágultak csodálkozásra kék szemeim. Valaki tapsolt, és nem is kellett sokáig forgolódnom, hogy megnézzem, ki az.
Egy nálam egy-két évvel idősebb srác üldögélt az egyik fa ágán, majd egy laza mozdulattal elrugaszkodott, és elegánsan talajt fogott a lába. Pár centis, fekete haja elől az égnek állt, bőre hófehér, szemei aranybarnán csillogtak, és ruházata erősen emlékeztetett a Tűz népében viselt ruhakölteményekhez. Ajjaj – rosszat sejtettem.
- Gratulálok – mondta sármosan vigyorogva, és lezseren a fának döntötte a hátát. – Fél óra szerencsétlenség után megmozdítottál egy tócsát. Nem semmi. Szerintem inkább térj vissza a nyújtásokhoz, az a része nagyon bejött nekem – mondta, és látványosan végigmért.
Nyújtások? Te jó Tui, mióta van ez itt?!
- Értesz egyáltalán valamihez, mert én, ha ilyen vízidomár lennék, inkább belefojtanám magam egy tóba – mondta olyan elégedetten, mintha ő lenne az atyaúristen.
Hogy értek-e valamihez? Na, mindjárt megmutatom, hogy mihez értek, de úgy igazán! És ekkor vettem észre, hogy az én hőn szeretett íjam és a csodás faragásokkal díszített tegezem épp annak a fának volt neki támasztva, aminek ez a jóképű… akarom mondani, pofátlan idióta nekitámaszkodott.
Követte a tekintetem, és ő is észrevette kincseimet.
- Nocsak – mondta, és a fegyver felé nyúlt, megérintette, és… és FELVETTE! Hozzá mert nyúlna az ÉN íjamhoz és a tegezemhez! Ekkora főbenjáró bűnt ember fia még el nem követett!
- Azonnal. Tedd. Le. Azokat! – követeltem visszatartott dühvel. – Most, amíg még szépen mondom, különben…
- Különben mi lesz? – kérdezte a srác, miközben közelebbről is szemügyre vette az én drágaságaimat. – Lefröcskölsz?
És nevetett. Rajtam. Kinevetett, miközben az íjamat, és a tegezemet fogdosta azzal a mocskos kezével!
- Mégis mi a jó eget képzelsz te magadról? – kérdeztem tőle mérgesen.
- Ó-ó, csak nem felhúztalak? – kapott a szája elé tetetett ijedséggel, de a szemében elégedettség csillogott.
- Tedd le a cuccomat! – kiabáltam rá erélyesen, de ő még mindig csak nevetett.
- Nem volt okos dolog így félre dobni az egyetlen dolgot, amivel védekezhetsz. Mi van, ha valami bandita vagyok, akinek a hozzád hasonló ennivaló lánykák a gyengéi?
Ettől egy kicsit elbizonytalanodtam, és hirtelen más miatt is feszélyezni kezdett, hogy a fegyvereim nincsenek nálam.
- Amúgy elég ótvar ez az íj – folytatta tovább a fecsegést, és szavai megint felkorbácsolták a bennem lappangó dühöngő óceánt. – Valami gagyi cucc a Föld Királyságából? Lehet ezzel egyáltalán lőni?
- Add vissza, és megmutatom, te barom! – szorítottam ökölbe a kezem. E mozdulattól újra éreztem a kapcsolatot köztem és a hátam mögött lévő tócsa között. Éreztem, hogy megmozdult mögöttem a víz, de annyira nem vagyok ász, hogy látatlanban bármit is tudtam volna kezdeni vele.
- Miért nem veszed el? – vigyorgott rám szemtelenül, és úgy lengette előttem az íjat, mint cicák előtt a gomolyagot. – Hűha, nem is tudtam, hogy ilyen barna emberek is így el tudnak vörösödni. Zavarba hoztalak, picinyem?
Ennyit és nem többet! Lehet, hogy nem láttam, de a tudat, hogy ott van mögöttem, és képes vagyok megmozdítani energialöketet adott. Egy széles karcsapással a markomban volt a víz megmaradt java, és ostort formálva a srác képébe idomítottam az egészet. Vagyis idomítottam volna, de ő szinkronban mozdult velem, és tenyeréből lángok csaptak elő. A tűz szinte szelíden vált eggyé a vízzel, párafelhőt hagyva maguk után.
Ijedten nyikkantam, mikor tudatosult bennem, hogy fegyvertelenül és kiszolgáltatottan állok egy tűzidomár előtt, aki még csak pár perce fedte fel előttem jelenlétét, de már az őrületbe kergetett.
- Na, ez szép volt – dicsért meg, de a szemei még mindig gúnyosan villantak. – Miért itt az erdő közepén kezdtél el vizet idomítani? Azt normális emberek nem vízparton csinálják? Persze, én nem tudhatom, csak egy tűzidomár vagyok, de valahogy az logikusabbnak tűnne…
- Nem ismerem a környéket – mondtam durcásan, és lebiggyesztett szájjal bámultam a párafelhőt.
- Á, értem – mondta, és szórakozottan legyezgetni kezdte a gőzpamacsot, de le sem vette a szemét rólam. Mégis mi a jó Tuit bámul ez engem egyfolytában? – Nos, ha akarod, szívesen kivezetlek az erdőből. Pár órányi sétára van innen egy nagyobbacska patak. Ott kedvedre pancsikolhatsz.
Bizalmatlanul végigmértem, ő pedig vidoran kihúzta, és katonásan haptákba vágta magát.
- Állok rendelkezésére, kisasszony! – És még meg is hajolt, nekem pedig nagyon meg kellett reguláznom az összes arcizmomat ahhoz, hogy el ne vigyorodjak.
- Nincs jópofizás, amíg vissza nem adod a fegyverem! - utasítottam el az ajánlatát ellenségesen.
- Ugyan minek kéne ez neked, amikor itt vagyok én?
- Add vissza! – nyújtottam felé a kezem, és egy lépést is megeresztettem az irányába.
- Nem! – vágta rá akár egy durcás kisfiú, akit a mamája rá akar venni valamire.
- Add oda, te… - kaptam a fegyver után, de csak pár tollat érintettem az egyik nyílvesszőn, mert ő azonnal a feje fölé emelte a tegezt és az íjat, és vigyorogva nézett le rám. – Add vissza, ha mondom! – kiabáltam rá, de minek, ezt a barmot semmi nem hatotta meg!
Megpróbáltam felugrani érte, de ő folyton elrántotta előlem. Ez ment pár percig, én egyre idegesebb lettem, ő pedig láthatóan egyre jobban érezte magát. Megelégeltem az egyenlőtlen küzdelmet, ami csakis abból adódott, hogy véletlenül magasabb nálam egy fejjel, és a karjánál kaptam el, amit még elértem. Rúgkapálva csimpaszkodtam belé, és karmolva próbáltam kényszeríteni, hogy leeressze a kezét.
- Add... vissza! – fújtattam, mint egy leguánmacska, ő pedig csak nevetett, mint egy ötéves. És akkor fellendítettem a térdem, de ő pontosan tudta, hogy mire készülök, elkapta a bokám, és a derekához szorította. Sikkanva kapaszkodtam a nyakába, de már elvesztettem az egyensúlyom, és dőlni kezdtem a föld felé. Ő pedig jött utánam. Egymásba kapaszkodva estünk a földre, én alul, ő majdnem kiszorítva belőlem a szuszt, de a birkózást folytattuk tovább. Tenyerét, amiben az íjamat tartotta a fejem mellé támasztotta. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte éreztem a szíve ritmusos dobbanását, és ez jobban megijesztett, mint eddig bármi. Rúgkapálva, görcsösen igyekeztem kikecmeregni alóla. Próbáltam eltolni a testét, de ő a kezeimet fogta satuba, és közben vidáman nézett rám azokkal a borostyán szemeivel.
- Egyre jobban tetszik a helyzet, Vízilány! – dorombolta a fülembe kéjesen, én pedig valamiért egyre gyengébbnek éreztem magam.
- Engedj el! – kértem erőlködve, de nem tudtam kijutni a karmai közül.
Persze válaszul csak nevetet, a csuklómat szorította és bámult, mint koalajuh az újkapura.
- Szépek a szemeid, mondták már? – Miért van az, hogyha dicsér, még az is gúnyolódásnak hat?
- Szállj le rólam, te k*****!
- Ez a szó nagyon nem illik rám. Megmutassam, mennyire nem?
Erre köptem egyet az arcába.
Csak egy pillanatra szorította össze a szemhéját, de az elegendő volt arra, hogy megacélozzam izmaimat, és elegánsan kipenderüljek alóla.
- Héj! – kapott utánam, de már nem ért el. Kirántottam a markából az íjat és a tegezt, villámgyorsan felkászálódtam a földről, és ő még csak guggolt, amikor én már felé magasodtam felajzott íjammal.
Diadalmasan felkacagtam.
- Na, és ez a helyzet most hogy tetszik, bunkókám?
- Innen nézve is szexi vagy – vigyorgott, és kényelmesen elfeküdt a földön.
Néztük egymást egy darabig, én azon morfondíroztam, hogy melyik testrészébe kellene lőnöm, ő meg félig lehunyt szemmel, lustán bámult rám, mintha valami világcsodája lennék.
- Na, mi lesz? Nem lősz le? – kérdezte apró mosollyal a szája szegletében.
Én meg csak bámultam az arcát, és kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy túl jóképű ahhoz, hogy megöljem. Még Omashuban sem nyírtam ki senkit, pedig azok sokkal gonoszabbak voltak, mint ez a srác. Ekkor persze még nem tudtam, hogy mekkorát tévedtem!
Nagyot sóhajtva eresztettem le az íjamat, és rá sem nézve a földön lévő cuccomhoz léptem. Összeszedtem minden ingóságom, és a köpenyegem is a vállamra vettem.
- Na, én lépek. A soha viszont nem látásra!
- Hé, várjál már! – pattant fel azonnal a földről. – Nem akarod tudni, hol az a folyó?
- Megtalálom magamtól is – morogtam nem túl barátságosan. – Kopj le rólam, sikerült elszarnod a napomat!
- Na, ne durcizz már! – loholt utánam. – Menjünk együtt, én is épp arra tartok!
- Mi nem érthető abból, hogy kopj le? – néztem rá összeszűkített szemekkel.
- Nem szeretek egyedül lenni – vonta meg a vállát. – Te épp kellemes társaságnak tűnsz – mondta, és újfent végigmért.
- Argh! Hagyd már ezt abba! – szóltam rá mérgesen.
- Most mi a baj?
- Ne nézz rám, az van!
- Nem szabad rád néznem?
- Nem!
- De azt nem tilthatod meg, hogy lemenjek veled a partra. Szomjas vagyok, és mosakodni is akarok.
- Hát az tényleg rád fér – mondtam lefitymálóan.
- Amúgy én Zadon vagyok – mutatkozott be.
- Ki kérdezte? – vontam vállat.
- Illene neked is bemutatkoznod…
- Szerintem ezzel már elkéstünk, amikor megzavartál a gyakorlásban, elloptad a cuccomat, és fél órán át könyöröghettem, hogy add vissza!
- De sose késő udvariasnak lenne egy ilyen szép lánnyal.
Megint meglágyultak az arcvonásaim, de igyekeztem nem elmosolyodni.
- Érdekes illemtani kódexet követsz, meg kell hagyni.
- Na, mondd el, hogy hívnak! Én is elmondtam! – Most meg olyan szemeket meresztett rám, mint egy kardfogú szarvasoroszlán kölyök. Halványan elvigyorodtam.
- Nahát, egy mosoly! Igazán üdítő látvány…
- Hahaha – kuncogtam fel már leplezetlenül.
- Szóval, mi a neved?
- Kida – vallottam be mosolyogva.
- Kida, hm… Melyik törzsből származol? Ez a név olyan… északinak hangzik – morfondírozott magában.
- Nem talált – csóváltam a fejem. – A Mocsári Víz Törzséből jöttem.
Ennek hallatán elfintorodott.
- Jujj! Ott nem igazán pezseg a kultúra. Igaz, hogy ti ott óriáslegyeken, meg piócákon éltek?
- Hah! – tettem mérgesen karba kezem. – Pedig néhány pillanatig azt hittem, jó fej vagy.
- Fáj az igazság? – vigyorgott pofátlanul. – Tudom én, hogy a mocsári népek eléggé… primitívek. Legalább is hozzánk képest.
- Oh, igazán? Talán értetek valamihez a háborúzáson kívül? – replikáztam.
- Hát, például tudjuk idomítani a saját elemünket. Nem úgy, mint egyesek…
- Hű, most aztán nagyon büszke lehetsz magadra! – gúnyolódtam, és megszaporáztam a lépteimet.
- Viszont van számodra egy jó hírem – vette fel ő is a tempóm. – Segíthetek neked a vízidomításban.
- Te? – prüszköltem föl. – Nem hiszem, hogy sokra mennék egy tűzidomár tanácsaival.
- Hát az öcsém éppenséggel vízidomár, és együtt szoktunk edzeni. Megfigyeltem, hogyan csinálja.
- Tényleg? – néztem rá csodálkozva. – Hogy lehet vízidomár testvéred?
- Hát mondjuk úgy, apám nem volt épp a férjek gyöngye, anyám meg egy vízidomár karjaiban keresett vigaszt. Így született meg Nanuk, és ezért kellett a Föld Királyságába költöznünk. Apám nem igazán volt boldog, hogy anyám félrelépett, és egész idáig menekült. És vitt minket magával.
- Ó. Értem.
- Szóval elláthatlak pár tanáccsal.
- Felőlem. Úgy sem tudlak levakarni magamról, így legalább hasznodat veszem.
- Túl jó vagy hozzám – sóhajtott színpadiasan.
Megint elmosolyodtam. A folyópartig egész kellemesen elcseverésztünk. Megtudtam, hogy Ba Sing Sebe tart, de előtte még el kell mennie az öccséért egy faluba, ami pár napi járásra van innen. Felajánlotta, hogy bemutat neki, hátha segíthet az idomításban. Kicsit húzódozva bár, de elfogtam az ajánlatot. Nem is azért, mert annyira rászorulnék a segítségére, hanem mert olyan jó volt végre szóba állni valakivel, és nem teljesen egyedül járni a vadont. Már nem is tűnt olyan bunkónak a srác. Utunk során gyakran megnevetetett, és figyelmesen hallgatott, ha én beszéltem. Az első benyomásom ellenére kezdtem megkedvelni, és már nem is éreztem szükségét annak, hogy a kezem ügyében tartsam az íjat.
- Itt is volnánk! – tárta szét a karját, és szemem elé tárult a látvány.
Gyönyörű, festői táj volt. A fűzfák terebélyes lombjai alatt élénk fű zöldellett, a széles patak úgy szelte ketté a völgyet, mint kristálypenge a selyemköpenyt. Csillogó szemekkel bámultam a látványt, alig bírtam betelni vele. Kalandozásom során jó pár helyet bejártam, de ilyen szépet még sosem láttam.
- Ez elképesztő! – néztem Zadonra elbűvölten, de mikor észrevettem, hogy ő meg engem bámul féloldalas mosollyal, éreztem, hogy égni kezd az arcom.
– Öhm… megtöltöm a kulacsom vízzel – mondtam, és el is indultam a patak felé.
- Én is – mondta, mikor elmentem mellette, és szorosan jött mellettem.
Belemártottam a kezem a vízbe, mely tiszta volt és hűsítő, és tölcsért formálva inni kezdtem a markomból. Csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire szomjas vagyok. Kibontottam a hajfonatom, és a fejemet is megmosdottam. Frissnek és üdének éreztem magam, így elégedetten fordultam Zadon felé, aki a változatosság kedvéért engem bámult.
- Mi van? – kérdeztem értetlenül.
Ő csak vállat vont, lesunyta a fejét és maga is megmosta az arcát. Furcsa volt, de én valahogy aranyosnak találtam… Aranyosnak? Egy tűzidomárt? Te jó ég, Kida, térj észhez!
- Nincs valami kajád? – zökkentett ki gondolataim tárgya a merengésből.
- Vaaaan egy kis… légylárvám, meg óriás muslicám… melyik hangzik jobban? – kérdeztem ártatlanul.
- Most csak viccelsz, ugye?
- Miért viccelnék? Mi, primitív mocsári népek ilyesmiken élünk – mondtam, miközben zavartalanul levettem a sarumat és a lábszárvédőmet. Közben igyekeztem nem azzal törődni, hogy minden mozdulatomat árgus szemekkel figyeli.
- Jó, tényleg bunkóság volt a néped cikizni. Többet nem fordul elő, oké? Tudom én, hogy a Víz Törzsei nagyszerű nemzet. Van egy csomó jó tulajdonságuk. Kitartóak, minden helyzethez alkalmazkodnak, meg ööö… – hunyorítva kereste a szavakat, hogy mi jót tud még találni a Víz Törzsében. – Ja, meg náluk vannak a legjobb gyógyítók. Például az a csaj, aki megmentette a Tűz Ura életét. Hogy is hívják? Az is valami K betűs, mint te… hát fantáziátok az nincs a nevekre…
- Katarának hívják, te bunkó! – szóltam rá mérgesen. – És még mi élünk elszigetelten? Mióta költözöl ide-oda, és még ezt sem tudod!
- Ja, persze, Katara! – csapott a homlokára. – Az Avatár nője. Bocs, a nevekkel hadilábon állok.
- Hát elég gáz – fintorogtam, és a lábamat is belemártottam a vízbe. – Tiszta jó a víz! Itt aztán lesz mit idomítani!
- Örülök, hogy tetszik – elmosolyodott, és megint kisimultak az arcvonásai, ahogy követte a példámat, és leült mellém a kavicsos partra, lábát a vízbe mártva. – Szóval tényleg nincs kajád?
Megforgattam a szemem, és a hátizsákomért nyúltam.
- Van még két szalámis szendvicsem. Egyiket megkaphatod.
- Tényleg? – csillantak fel éhesen a szemei. – Kösz! Akkor én meg megosztom veled a Shincha teámat. Kérsz?
- Aha – bólintottam, és hozzáfogtunk az uzsonnához.
Mikor kész lettünk, ő elfeküdt a földön, kezét a feje alá tette, és egy fűszálat dugott a szájába. Én magam hozzáláttam a gyakorláshoz. Megcsináltam ugyanazokat a mozdulatokat, amiket pár órája a tócsával tettem, és nagy örömömre megint sikerült. Már nem csak azt a kis vízoszlopot éreztem, amit megemeltem, hanem magát a patakot is annak minden cseppjével, kövével, halával és egyéb apró állatkájával egyetemben. Olyan jó érzés volt, annyira belemerültem, hogy már el is felejtettem a tűzidomárt a parton. Én egyre beljebb merészkedtem, és a víz már combközépig ért, de nem törődtem vele.
Úgy éreztem, a tekercsen lévő első mozdulatot kipipálhatom, mert vízoszlopot mozgatni már elég jól tudtam. Következő kép csak egy kicsit volt bonyolultabb mozdulat. A felemelkedő vízoszlopot el kellett szakítani a nagyobb víztömegtől, egy golyót kellett formálni belőle, majd csigalakban a testem körül visszaidomítani a vízbe, akár egy kígyót. Az oszlopig eljutottam, el is szakítottam a vízfelszíntől, így egy nagyobb, lebegő alak lett belőle, ami nagyjából hasonlított egy golyóra.
- Na most… - motyogtam, és egy határozott mozdulattal megpróbáltam rávenni a golyót, hogy alakuljon kígyóvá, és tekerje körbe a testem. Hát, mit ne mondjak, csúfos kudarcot vallottam, és csurom víz lettem. – A nyavalya!
Megint megpróbáltam, de nem sikerült. Felkötöttem a hajam, és tovább próbálkoztam. Talán csak együtt kell működnöm a vízzel. „Úgy vezesd a chit, ahogy a vízcsepp folyik végig a levélen!” – hangoztatta Apám nem egyszer. „Válj eggyé a vízzel, érezd az áramlatot!” Az áramlatot. Érzem én az áramlatot, mégis ki az, aki nem érzi?! Felülről folyik lefelé. De nem jó, így sem sikerül, már a második mozdulat kibabrál velem, és nem tudom megcsinálni!
- Talán az alapállással van a gond – hallottam meg egy kedves hangot közvetlenül a hátam mögül.
Kissé meg is ijesztett, nem gondoltam volna, hogy ott van a hátam mögött. A vállam fölött belekukkantott a puskámba.
- Hm, igen – mondta csendesen, és a képre intett. – Látod, az emberke az ábrán a bal lábára helyezi a testsúlyát, és csak utána fordítja el a csípőjét. Akkor már megy vele a víz is. Valahogy…
Lágyan derékon ragadott, és utánozva az illusztrációt, finoman elfordított balra, miközben szabad kezével az enyémet irányította.
- Lassan – lehelte a fülembe, én pedig megremegtem a karjaiban. – Csak nyugodtan. Most oldalra, és fel!
A vízkígyó körénk csavarodott, így akaratlanul is hozzásimultam a mellkasához, majd mikor lerántotta a kezemet, a kígyó aláhullott a vízbe, megcsiklandozva a lábamat.
- Uf – mondtam felettébb értelmesen, és nem mertem megfordulni, mert még mindig magához vont a karjával. – Öhm… sikerült. Mo-mo-most már elengedhetsz…
De a helyett, hogy eleget tett volna a kérésnek, a hasamnál fogva magához ölelt.
- Jó kis páros lehetnénk mi ketten, nem gondolod? – duruzsolta a fülembe, én pedig ismét gyengének éreztem magam.
Hirtelen nagyon melegem lett, és az sem segített, hogy a vízben állok, mert mintha már az sem lett volna olyan hűs, mint mikor bele mentem.
- Felforrósítod a kedélyem, Kida – suttogta a fülembe, de mikor ajkait megéreztem a fülcimpámon, éreztem, hogy a víz tényleg felforrósodik körülöttünk. Ezüstös gőzfelhő szállt fel, ami ellepte mindkettőnk tüdejét, és köhögve evickéltünk ki a partra.
- A tekercs! – kaptam a víz felé, mert csak akkor tűnt fel, hogy már jó ideje nincs a kezemben.
- Nyugi, itt van nálam – tette le elém lihegve a papírost. Aztán a felsőjét is lerántotta magáról, mert az is csurom víz lett. Megint elvörösödtem kidolgozott izmai láttán, de elfordultam, hogy ne vegye észre.
A nap további részében igyekeztem minél messzebb kerülni tőle, de végig a közelemben volt, és alkonyatra rá is döbbentem, hogy egyáltalán nem bánom. Csinált tábortüzet, a patakban fogott halakat, amik kicsik voltak ugyan, de megsütve nagyon ízletesek.
- Mihez akarsz kezdeni hosszútávon? Járod a vadon egész életedben? – kérdezte, miközben a halat csipegettük.
A Nap már lement, most a Hold világította be a tájat. Felnéztem rá, és megfürdettem fényében az arcom. Érezte az energiát, amit sugárzott. Felélénkültem tőle, és elszállt szememből az álmosság.
- Nem tudom… - morfondíroztam. – Egyelőre élvezem a szabadságot. Aztán meg, ki tudja…
Horkantott egyet, és ő is felnézett a Holdra.
- Mi van? – néztem rá értetlenül.
- Semmi – vonta meg a vállát. – Nem rossz az, ha az embernek nincsenek tervei.
- Én csak élni akarom az életem – védekeztem. – Nem parancsol nekem senki, a magam ura vagyok. Ez így tökéletes.
Ezt hallva szinte már szánakozva nézett rám.
Megvontam a vállam. Mégis mi köze hozzá? Olyan életmódot választok magamnak, amilyet csak akarok. Még ha primitívnek is tart miatta a törzsemmel együtt.
- Na én megyek aludni – mondtam, és bevackoltam magam a köpenyembe. A hátamat nekitámasztottam az egyik terebélyes fűzfának, és karba tettem a kezem.
- Most megint durci van? – kérdezte pár perc elteltével.
- Nem – vontam vállat. – Csak szeretnék aludni.
Erre ásított egyet.
- Há-át az rám is rám férne – nyújtózkodott egyet, és mivel felül még mindig meztelen volt, lopva elgyönyörködtem a látványban. Ő is beburkolózott a köpönyegébe, és ledőlt a tűz mellé.
- Nem oltod el? – böktem a lángok felé.
- Felesleges – hunyta le a szemét. – Vigyázok rá.
Ettől valahogy megnyugodtam, és biztonságban éreztem magam.
Hamis biztonságérzet. Az volt, a javából.
Másnap reggel finom illatokra ébredtem. Zadon készített nekem reggelit a környéken talált tojásból, és egy pár szelet kenyeret is elővarázsolt valahonnan.
- Jó reggelt, Vízilány! – villantott felém egy ezer wattos mosolyt. – Teát?
- Kösz, elfogadom – ültem fel, és gyorsan kibontottam a hajfonatomat, mert úgy állt szanaszét, mint egy szénaboglya. – Hm, micsoda illatok! Ugye nem akarsz megmérgezni?
Rám nézett, és szinte már sértetten vágta rá:
- Nem!
- Akkor jó – vigyorogtam, és a patakhoz evickéltem, miközben lófarokba fogtam a hajam.
Aznap nagyon jól elvoltunk. Gyakoroltam még egy kicsit a vízidomítást, és mivel előző nap megbeszéltük, hogy megismertet a vízidomár testvérével, útnak indultunk. A patak mellett vezetett, és közben remekül éreztem magam. Bohóckodtunk, fröcskölődtünk, és játszottunk a vízben, mint két idióta gyerek. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, nem is éreztem az idő múlását, annyira elszórakoztatott a társasága. Estére érkeztünk utunk feléhez, és akkor már úgy éreztem, mintha ezer éve ismerném. Olyannyira, hogy a tábortűznél csókot is váltottunk.
Hát igen, elvesztem. Óriási szerencsém volt, hogy másnap nem fulladt tragédiába a dolog.
- Messze van még? – kérdeztem ismeretségünk harmadik napjának reggelén, amikor tábort bontottunk, és nekiindultunk a Tang falu felé, ahol öccse lakott.
- Dehogy, már tök közel járunk – mondta, és a vállamra tette a kezét. – Ne vigyem a nyílvesszőket?
- A-a – rázta a fejem. – Jobb szeretem, ha nálam vannak.
- Oké.
Déltájt érkeztünk meg a faluba. Elég nagy helység volt, de mi nem mentünk be a központba, mert a testvére a falu szélén lakott egy egészen pofás, nagy vályogházban.
- Hű, nem rossz hely! – mondtam elismerően a kapu előtt.
- Hölgyek előre! – intett, és kitárta előttem a kaput.
Jöttünk azonnal feltűnt valakinek, mert egy velünk egy idős srác szaladt ki a házból. Bőre sötét volt, hosszú, barna haját vékony fonatokban hordta, szemei pedig kéken csillogtak. Ruházata egyszerű volt, de ahhoz képest, hogy Zadon több napja vándorolt a vidéken, ő tisztábbnak tűnt nála.
- Hello, Nanuk! – vigyorgott Zadon, és összepacsiztak.
- Na végre, hogy! Holnap lesz az árverés! Shi Feng már tűkön ült! Azt hitte, nem lesz meg a szajré. De látom, sikerült találnod valakit. Hm, fincsi – mondta, és látványosan végigmért.
Ez nem tetszett nekem. Értetlenül ránéztem Zadonra, aki a derekamnál fogva közelebb vont magához.
- Be sem mutatsz? – vigyorgott rám már-már éhes tekintettel Nanuk.
- A neve Kida – mondta Zadon úgy méregetve, mint az öccse. – Még tizenhét sincs, ráadásul vízidomár. Sokat fogunk kapni érte.
- Mi? – döbbentem meg, és megpróbáltam ellépni Zadontól, de az már vasmarokkal szorított. – Mi ez az egész?
- Ó, még nem avattad be? – nevetett Nanuk. – Holnap vásár lesz, szivi. És te leszel ott a legjobb áru! Hahaha!
- Zadon! – néztem fel a tűzidomárra hitetlenkedve, de az gúnyosan nézett vissza rám. Mézszín szemei már egyáltalán nem voltak olyan édesek, mint annak előtte, íriszei gonoszan csillogtak.
- Sajnálom, hogy csak ennyi jutott nekünk, drágaságom. Tudod, valamiből meg kell élni nekünk is. Semmi személyes, csak színtiszta üzlet.
Azzal beráncigáltak a házba. Belül nem volt olyan nagy szám, látszott, hogy a gazdáik a kényelemre gondoltak, amikor berendezték. Volt két háló, egy nappali szerűség, konyha és egy fürdő. Engem a raktárba löktek, ahova az „árut” szokták pakolni. A raktár pedig egy mocskos cella volt, vasrácsokkal tartva fogságban engemet. Az íjamat és a nyilakkal teli tegezt elkobozták, a kulacsomból pedig kifolyatták az összes vizet a cellában lévő lefolyóba. A kezemet összekötözték, így bár éreztem a padló alatt csorgó vizet, semmit nem tudtam kezdeni vele.
Fogságba kerültem, és sehogy nem tudtam menekülni. Legszívesebben elbőgtem volna magam, de tudtam, hogy arra ráérek később is. Most kell okosnak lennem, mert később, az új „gazdámnál” – ahogy Zadon emlegette őt – már nem lesz esélyem a szabadulásra.
És hogy hogyan szöktem meg?
Na igen, ez az a rész, amit a legszívesebben elfelejtenék mind közül.
Sajnos kénytelen voltam felhasználni a szellemektől kapott, meglehetősen előnyös külsőmet, és elcsábítanom Zadont, aki néha benézett hozzám, hogy rendben vagyok-e. Milyen figyelmes, nemde?
Szóval, sikerült becsalogatni a cellámba, ahol persze egyből nekem esett. Mivel azonban a kezeim hátra voltak kötve, nem tudtam viszonozni a „kedvességét”, amire fel is hívtam a figyelmét. Ahogy eloldozott, kapva kaptam az alkalmon. Most nem vétettem el a célt, sikeresen megrúgtam legérzékenyebb testrészét, mire összegörnyedt, és az ágyékára szorította a mocskos kezeit. Mikor kiszabadultam a karjaiból, felidomítottam a padló alatt csörgedező vizet, és minden dühömet beleadva a falhoz fagyasztottam. Nem tudom, honnan jött hirtelen ez a képesség, de nem is érdekelt. Kirohantam a cellából, és kapkodva kutattam az íjászfelszerelésem után. Nem telt bele sok időbe, és meg is találtam. Épp akkor toppantott be Zadon öccse, és két másik pasas. Sorozatban lőttem gyomorba mindhármat.
A falu elég nagy kiterjedésű volt ahhoz, hogy legyen helyi rendőrség. Feladtam az emberkereskedőket, akikről kiderült, hogy egészen kiterjedt hálózatuk volt szerte a Föld Királyságában, és én pont az egyik központi bázisukat adtam a hatóságok kezére.
Mikor a hivatalos ügyeket elintéztem, hátra sem nézve hagytam jó messzire magam mögött a környéket.
Napnyugtára állapodtam csak meg. Egy hatalmas fához érkeztem, ami nagyon emlékeztetett a mocsarunkban lévő Nagy Fához, ezért úgy döntöttem, itt töltöm az éjszakát. Felmásztam rá, és a lombkorona legtetején összehúztam magam, és bőgni kezdtem.
Soha többé nem fogok bedőlni egyetlen egy pasinak sem, csak azért, mert szépek a szemei! Ezt a leckét most, és mindörökre megtanultam!
Férfi engem többé nem fog átverni!



Admini értékelés:

Nahát jó hosszúra sikerült, és minden szavát élveztem. Kezdjük a románcotok hullámvölgyével, hullámvasútjával. Ez volt ami igazán megfogott, nem bírtad eldönteni jó vagy rossz és a végén már teljesen megzavarodtam. A leveles kis bölcsesség tetszett: „Úgy vezesd a chit, ahogy a vízcsepp folyik végig a levélen!”
Nem feledkezel meg a hibrid állatokról pl.: szarvasoroszlán, kutyámajom... a lényeg hogy az avatár világához hűen mozogtál, nem is beszélve a Tuis beszólásokról.
Hiba? Azt hiszem annyi volt hogy egy szó végén nem kettőzted a té betűt, de ezt igazából észre se vettem. A srác gyanús volt, amikor kérte a tegezt, de teljesen máshova lyukadt ki a történet, mint hittem volna. Na és msot jön a lényeg a karakterhűség.
Amikor szivatott az íjjal nem verted szét. Pedig ha sípcsonton rúgod vége lett volna. Most újra leírhatom az egész történetet, hogy elmondjam mennyire voltál hű a karakteredhez. De inkább csak annyit mondok, hogy eléggé.

Összegezzük: Vízostor, fagyasztás, a kígyós technika. ( hát kevés volt az akció, de viszont nagyon szépen levezetted a fejlődésed) én megjutalmazlak 135 tp vel. A tp mennyiségében van egy kis plusz amiért szépen van megfogalmazva az egész és jó sokat dolgoztál vele.
A hatóságok hálásak neked, amiért lelepleztél egy ilyen régóta keresett szervezetet. Jutalomként 130 aranyat adtak neked

rotyogo írta:

Hát... Nem is tudom mit mondjak. Ez nem az én érdemem. Most tarthatnék egy kisebb köszönetnyilvánítást egyenes ági rokonaimnak és tanáraimnak, de ezt kihagyom, mert az érdem inkább a vállalkozókedvűeké ezen közösségből, akik teljesen kezdőként belevágtak az FRPG játékba. Én csak összetrombitáltam akit lehetett, és akiket érdekelt eljöttek és megnézték, és elkezdtek játszani. Mindegyik játékosom (ha mondhatok ilyen kisajátító jelzőket) nagyon tehetséges és tanulékony. Büszke vagyok rá hogy egy ilyen családias kis közösségre találtam, akik ugyanannyira, vagy talán jobban is rajonganak az Avatárért mint én.

Ja, és ha kedved van hozzá, nézz be a fóruma és vegyél részt te is.D

Hmmmm challenge accepted!! meglesem mi is ez Na akkor irány a szabályzat meg effélék:)
Köszi ám az invitálást!

Hát... Nem is tudom mit mondjak. Ez nem az én érdemem. Most tarthatnék egy kisebb köszönetnyilvánítást egyenes ági rokonaimnak és tanáraimnak, de ezt kihagyom, mert az érdem inkább a vállalkozókedvűeké ezen közösségből, akik teljesen kezdőként belevágtak az FRPG játékba. Én csak összetrombitáltam akit lehetett, és akiket érdekelt eljöttek és megnézték, és elkezdtek játszani. Mindegyik játékosom (ha mondhatok ilyen kisajátító jelzőket) nagyon tehetséges és tanulékony. Büszke vagyok rá hogy egy ilyen családias kis közösségre találtam, akik ugyanannyira, vagy talán jobban is rajonganak az Avatárért mint én.

Ja, és ha kedved van hozzá, nézz be a fóruma és vegyél részt te is.D

Grat neten egy M.A.G.U.S szerű játékot játszani és még egész fiatalok is részt vesznek benne, hát könnybe lábad a szemem. Ja és külön tisztelet a Kalandmesternek aki az egész motorja,szíve, lelke nem kis fába vágtad a fejszéd Csak így tovább "avatar-csapat"

Emberek! Vészjósló híreket hozok a fórumról, és minden elérhető harcostárs segítségét kérem!

A napokban több nagy idomármestert is eltűnt a világ minden részéről és azóta semmi hírt nem halottunk felőlük. Semmi nyomát nem találtunk dulakodásnak, csupán egy vörös sáldarabot találtunk a legutóbbi helyszínen, amit az egyik tettes véletlenül hagyhatott el. Igen, több tettesről beszélünk, mivel a mesterek lábnyomán kívül több csizma nyomát is láttuk a talajban.

Eljött az idő hogy tegyünk a támadók ellen!

Figyelem! Pár idomárunk hiányolja gazdáját:

Senast
Ariah
Katron


Kérem a gazdáikat hogy jelentkezzenek. Nem akarom leszidni őket, csak szeretném tudni hogy mikor jönnek játszani.

Az FRPG egy fórumon történő játék, ahol nem kockulunk be órákra, hogy lépjünk egy szintet. Nem nézzük folyton a képernyőt, mert éppen instázunk, vagy lőnek ránk. Itt írni kell! A hozzászólások között tarthatunk szünetet.

Csak a képzelet szabhat határt. Itt is nyomogatni kell a billentyűzetet, csak nem össze vissza, hanem mondatokat alkotva. Nem kell félni! Nem szidunk le senkit, ha valamit elront. Minél többen vagyunk annál jobb.
Lehetsz bármilyen idomár a 4 nép közül (az avatar nem lehetsz). Itt is a fejlődés a lényeg, a kalandok során szerezhetsz tapasztalatpontokat és aranyat. Továbbá párbajozhatsz más játékosokkal, feltalálhatsz fegyvereket tárgyakat, idomártechnikákat. Módjával, mert ha te vagy a superman akkor az a játék rovására mehet.


Gyertek és írjunk egy jót!

FIGYELEM. Elindult a fórum második kalandja:D gyertek emberek.D

Nos emberek, lenne néhány jó hírem a játékról

-Töröltük az idomártechnika-vásárlást
-Egységesítettük a Speciális idomártechnikák árát
-Bekerült a harcosok képességeihez a Chi-blokkolás



De minek tartok itt felolvasóestet? Gyertek és nézzétek meg:D

Yume99 írta:

rotyogo írta:

Yume99 írta:

elégröbid és a nagy részét az én történetemben is látni lehet :'D a gyerekkorodról meg ilyenekről kéne írnod, olvad el az enyémet már átjavítottam 15 sorból 40 sor tiszta jó vagyok x'D

Akkor várok még az átnézésével, oké? Nálad is áll, ami az ajánlatunk, ami szerint elfogadjuk, ha szépen kijavítgatod.



Ja, mellesleg Indul hamarosan egy kalandunk!!!! Várom a jelentkezőket. A kaland közszemlére fog kerülni!

Én már átírtam

Láttam Yume.

rotyogo írta:

Yume99 írta:

elégröbid és a nagy részét az én történetemben is látni lehet :'D a gyerekkorodról meg ilyenekről kéne írnod, olvad el az enyémet már átjavítottam 15 sorból 40 sor tiszta jó vagyok x'D

Akkor várok még az átnézésével, oké? Nálad is áll, ami az ajánlatunk, ami szerint elfogadjuk, ha szépen kijavítgatod.



Ja, mellesleg Indul hamarosan egy kalandunk!!!! Várom a jelentkezőket. A kaland közszemlére fog kerülni!

Én már átírtam

Jill92 írta:

rotyogo írta:

Ja, mellesleg Indul hamarosan egy kalandunk!!!! Várom a jelentkezőket. A kaland közszemlére fog kerülni!

Én már vagyok egyben. Akkor a most indulóra nem jelentkezhetek?

Jelentkezhetsz. De akkor már többre nem mehetsz.

rotyogo írta:

Ja, mellesleg Indul hamarosan egy kalandunk!!!! Várom a jelentkezőket. A kaland közszemlére fog kerülni!

Én már vagyok egyben. Akkor a most indulóra nem jelentkezhetek?

Yume99 írta:

elégröbid és a nagy részét az én történetemben is látni lehet :'D a gyerekkorodról meg ilyenekről kéne írnod, olvad el az enyémet már átjavítottam 15 sorból 40 sor tiszta jó vagyok x'D

Akkor várok még az átnézésével, oké? Nálad is áll, ami az ajánlatunk, ami szerint elfogadjuk, ha szépen kijavítgatod.



Ja, mellesleg Indul hamarosan egy kalandunk!!!! Várom a jelentkezőket. A kaland közszemlére fog kerülni!

elégröbid és a nagy részét az én történetemben is látni lehet :'D a gyerekkorodról meg ilyenekről kéne írnod, olvad el az enyémet már átjavítottam 15 sorból 40 sor tiszta jó vagyok x'D

na azért cuppi

Yume99 írta:

Érdekes lesz bizony Cuppikám írd mármeg az előtörténeted mert kíváncsi vok

nem témához kapcsolatos de ezen akkorát szakadtam:'D
https://2img.net/r/ihimg/photo/my-images/443/tumblrm5q8cfldkj1qj4bui.gif/

Cuppiskodó unokatesóm már kész az előtörténetem és már fel is raktam...

Yume99 írta:

Érdekes lesz bizony Cuppikám írd mármeg az előtörténeted mert kíváncsi vok

nem témához kapcsolatos de ezen akkorát szakadtam:'D
https://2img.net/r/ihimg/photo/my-images/443/tumblrm5q8cfldkj1qj4bui.gif/

Ez jó Nekem is van pár ilyen képem, bár az crossoveres, és azt nemmindenki szereti.



Egyébként fejlesztek egy pontrendszert a játékhoz, mert ahogy láttam, nem valami tökéletes a jelenlegi rendszer.

Érdekes lesz bizony Cuppikám írd mármeg az előtörténeted mert kíváncsi vok

nem témához kapcsolatos de ezen akkorát szakadtam:'D
https://2img.net/r/ihimg/photo/my-images/443/tumblrm5q8cfldkj1qj4bui.gif/

A találékonyság remekül fellendítheti a játékot. Erről most tudnék kisebb novellát is írni, de szerintem erre nem nagyon kíváncsi senki sem.

rotyogo írta:

Yume és Feiya

Hát, kedves kollégámmal, jöttünk, láttunk, és értékeltünk, minek eredményeként Már van levegőidomárunk is:D És a rokoni szálra is áldásunkat adjuk, ugyanis két kitalált karakter között lehet, ilyen szál.

Várunk mindenkit nagy szeretettel, és örömmel fogadunk minden tanácsot, amivel előre lehet mozdítani a fórum fejlődését.

Gondoltam megmutatom ezt a csinos bennert. Legalábbis nekem tetszik.

Köszönjük szépen ,hogy engedélyezitek szerintem így érdekesebb lesz az egész játék...

Yume és Feiya

Hát, kedves kollégámmal, jöttünk, láttunk, és értékeltünk, minek eredményeként Már van levegőidomárunk is:D És a rokoni szálra is áldásunkat adjuk, ugyanis két kitalált karakter között lehet, ilyen szál.

Várunk mindenkit nagy szeretettel, és örömmel fogadunk minden tanácsot, amivel előre lehet mozdítani a fórum fejlődését.

Gondoltam megmutatom ezt a csinos bennert. Legalábbis nekem tetszik.

látom kiraktad a művem profilképnek cuppikám